Sziasztok!:)
Először, aki olvasta az oldalt, ez annak szól.

A blogot befejezem! Nem lett sikere.( szinte ha 10-en olvasták), így új blogba kezdtem, aminek sokkal, de sokkal nagyobb sikere lett.

Ez a blog itt található.:) :http://forevertogetherharry.blogspot.hu/
Tehát, ez a blog megszűnik. Csak ennyit akartam.
További szép napot!
xx

Sziasztok!!:) Ne haragudjatok,hogy nem hoztam új részt,csak a gépem tönkre ment(megint....), és suli idő alatt nincs gépem. Amint láttátok(remélem.;) ) az előző részt telóról tettem fel,és hát nem lett túl jó az tuti...
Nah de hozom a kövi részt. Jó olvasást.x

------------------**-------------------

12.fejezet

*1 hét múlva*

Lassan ballagtam a suli felé. A reggelek egyre hűvösebbek lettek. Óvatosan összehúztam magamon a sárga kabátomat,és szaporázva lépéseimet mentem a suli felé. Ma is /mint minden nap/ lekéstem a sulibuszt,tehát gyalog kellett megtennem a 20 perces sétát. A nap még alig kelt fel. A dombok mögül már lehetett látni halvány sugarait,de még nem melegítette a levegőt. A piros lámpánál lefékeztem. Idegesen kotortam elő a táskám aljából a telefonomat,és a fülhallgatómat. Óvatosan betettem a fülembe a fülhallgatót,és elindítottam a "folyamatos lejátszást". Kezemmel együtt betettem a telefont a zsebembe. Nem kellett sokat várnom míg a lámpa zöldre váltott. Nagy tömeg zúdult a zebrára. Reggeli csúcsforgalomban az emberek rohannak a munkahelyükre. Pár ember megáll a pékségnél, és vesz magának reggelit,de amint az órájára pillant, azonnal rohanni kezd a villamosa/taxija felé. Igen, London felébredt. Ezeken gondolkodva siettem a suli felé. A cipőmet nézve mentem egyenesen a suli felé vezető úton. Az embereket, már reflexből kerültem. A forgalmas járdán soha, senki se figyel oda a másikra...
- Sabi várj!-hallottam meg Max hangját.- Hát Te?-kérdezte zihálva.
- Szokásos.-mondtam kedvtelenül.- Lekéstem a buszt...
- Az nem jó.- nézett rám Max.- Én meg még reggel elugrottam anyum munkahelyére,mert otthon hagyta az iratait. Veled jöhetek?- kérdezte.
- Persze.-mondtam.
Max-el volt egy "kis" balhénk,amikor Harry-vel érkeztem a suliba.. Ezt a kis incidenset azonban már megbeszéltük,és abban maradtunk,hogy maradjunk csak barátok. Néha azért éreztem,hogy Max nagyon nehezen bírja,hogy csak barátok vagyunk,de próbálja úgy látom feldolgozni,hogy mást szeretek.
- Na és,hogy telt a hétvége?-kérdezte,miközben sétáltunk tovább.
- Elég jól. Megírtam a beadandót, folytattam a versenyre készülő képemet, találkoztam Harry-vel, és vásároltam Elis-sel.- mondtam el egy szuszra.- És Te mit csináltál?
- Rokonok jöttek hozzánk,és voltam egy fergeteges buliban. Öcsém haverjáéknál volt egy házibuli,ahol képzeld megismerkedtem,egy nagyon szép lánnyal.-mondta dicsekedve.
-Komolyan? Ez baromi jó. Hogy hívják?-kérdeztem érdeklődve.
- Ugye? Nagyon zsír.-mosolygott.
-Hogy hívják?-kérdeztem meg mégegyszer.
- Basszus, hogy is hívják?- gondolkodott el Max.- Áh mindegy. A lényeg,hogy megvan a telószáma.
Furcsán néztem fel rá. Tudtuk,hogy Max nem egy észlény,de hogy ennyire..
- Nem baj.-nevettem fel furcsán.- A lényeg az,hogy megvan a "telószáma".-mondtam neki idézőjeleket mutogatva.
-Héj, ne nevess ki.-mondta,már Ő is nevetve.
- De-de.-mondtam, és futni kezdtem a kapu felé. Maxnek leesett,hogy mit játszunk,és Ő is rohanni kezdett utánam. Ezt a játékot még oviban játszottuk,de még néha most is szoktuk. Viháncolva értem be a terembe. Ide már nem jöhetett be,mivel az iskolaszabályában benne volt,hogy más osztályba járó diákok nem mehetnek be a terembe. Ezt a szabályt egy tavaly elballagó diák miatt vezették be, aki átment a barátnője termébe,és undorító smárolásba kezdtek,mire a tanárikar így döntött.
-Nyertem Max.-kiáltottam  ki a termünkből nyelv nyújtva.
- Holnap majd úgy is én nyerek.-mondta játszott duzzogva,és bement a saját termébe.
Nevetve huppantam le a 3. padba Elis mellé, aki mosolyogva nézett minket.
- Neked is jó reggelt.- mosolyogva ölelt magához.-Ma is lekésted a buszt?
- Igen.-sóhajtva öleltem meg.- Lille?
Lille volt az a lány,akiért a suliban a fiúk epekednek. Gyönyörű szőke hajával,remek alakjával bárhova mehetett,biztos a középpontban volt. Viszont hiába csepegtették a fiúk a nyálukat, Lille George-ot szerette hűségesen, aki mellesleg az osztályba járt,és elvileg a "legmenőbb pasi".
-Ott ül George ölében.-mutatott a hátsópadra Eli.
- Várj köszönök nekik.-pattantam fel.
-Sziasztok!-köszöntem vidáman,és nyomtam Lille arcára két puszit.
-Hello!-köszöntek szinte egyszerre.
- Hogy-hogy ilyen későn?-kérdezte George.
George-ot sajnos nagyon nem szerettem. Szerintem nem is szerette Lille-t, hanem csak a hírnév miatt járt vele. Amúgy apum egyik legjobb barátjának a fia,és sajnos több családi bulin el kellett viselnem borzasztó nagy egóját.
-Lekéstem a buszt...-mondtam,de Lille a szavamba vágott.-ugye jössz hétvégén a bulimba?
Furcsán néztem rá. Nem emlékeztem, hogy lett volna valami a hétvégére. Úgy beszéltük meg, hogy Elis-szel Harry-vel, Niall-lel, Louis-szal/Eleanor-ral/, Liam-mel, Zayn-nel /Perrie-vel/ és Meredith nénivel elmegyünk egyet kirándulni Írországba, Niall szüleihez.( Harry-vel újra kezdjük. Úgy döntöttünk, hogy így lesz a legjobb, mivel egyikőnk sem akarja elveszíteni a másikat. Mintha ez lenne igaziból az első randim,csak kicsit többen leszünk.)
-Nem,nem...-mondtam értetlenül.- Nem tudtam,hogy lesz buli,és szerveztem programot. Nem tudtam, hogy party lesz. Nekem nem szólt senki.- mondtam halkan, keserű ízt érezve a számban. Amióta bekerültem a gimibe Lille, és Elis a legjobb barátnőm. Persze rengeteg barátom is van még pluszba. Mindig együtt szerveztünk bulit, mentünk ide-oda... Eddig. Ekkor állt össze a kép. Lille nem tudott velünk eljönni se vásárolni, se kirándulni. Tudta előre, hogyha nem lesz semmi hétvégére, akkor szervezek valamit, mert soha nem ülök otthon tétlenül. Nem értettem, miért akar tőlem
megszabadulni ennyire.
- Jaj,nem kaptad meg a meghívót?-kapta a szája elé óriási műkörmös kezét.
- Áh, mindegy. Majd máskor.- néztem le a cipőmre, és visszaültem a helyemre.
- Mi a baj?-kérdezte azonnal Elis.
- Lille szervez egy bulit hétvégére, amikor tudja,hogy nem leszek itthon, ahogy Te sem, és nem tudom miért akar engem lerázni.-mondtam el egy szuszra a lényeget.
- De szemét...- csak ennyit tudott mondai Eli, mert a tanár megérkezett órára,és levágta magát a székre.
- Jó napot kívánok! Szép napot mindenkinek. Hogy telt a hétvége?- meg sem várta  a választ, kinyitotta a naplót,és így szólt.- Na, de hétfő van, tehát kezdjünk egy feleléssel. Luke gyere ki a táblához...


Ennyi..:)) Komizzatok!!:) Most mondjuk azt, hogy kövi rész csak akkor lesz, ha lesz 1 komi!!:) puszi

Nah sziasztok!!:)
Megjöttem. Kicsit késve,de meghoztam a kövi részt. Mostanában elég sok dolgom volt...<3
Puszi

----------------**-----------------

Lilly szétsírt kis arcocskája jelent meg a képernyőn. Gyönyörű szőke haja könnyes arcára ragadt. Szép smaragzöldszeme vörösen fel volt dagadva.

-Sabina valami nagyon nincs rendben. Segíts!!-mondta fuldokló hangon.

Nagy nehezen tudtam csak megszólalni. Ő volt a 2. legnagyobb támaszom. Csak az a baj,hogy a világ végén...

-M-mi a baj?-kérdeztem reszketve.

- Olyan rossz itt.-kezdte

- Hol vagy??-kérdeztem egyre idegesebben.

-Egy kórházban.-mondta már sírva.

-Lilly nyugodj meg! Mondd el mi történt!

- Nem tudom. Az egész úgy kezdődött,hogy a suliban el kezdett fájni a gyomrom. Anyu behozott a kórházba,és azóta itt vagyok. Mindenféle gyógyszert kapok,és nem akar elmúlni a fájás. Segíts!

- Jól van,semmi baj. Nyugodj meg. Nem lesz semmi. Meg fogsz gyógyulni. Csak nyugodj meg. Próbálj meg aludni. Az szokott segíteni. Hidd el.

Ekkor egy ápolónő lépett be az ajtón. Csendesen megkért,hogy máskor folytassuk a beszélgetést,mert a betegnek ki kell magát pihennie,és újabb gyógyszeradagot kell bevennie.

Próbáltam mosolyt csalni az arcomra,de tuti nem sikerült. A borzasztó érzés halványan lengett a levegőben. Volt egy nagyon kellemetlen érzésem. Nagyon gyorsan beütöttem a Safari-ba a keresett szót. Gyorsan olvastam a sorokat. A torkomban levő gombóc egyre nőtt. Csak nőtt és nőtt. Az utolsó sorokat olvasva már sírtam. A délelőtti sírásom semmi volt ehhez. A fejemet a párnába nyomva fuldokoltam. Kegyetlenül szúrt már az oldalam. Nem,nem hiszem el! Ez nem történhet meg az én családomban!! Nem lehet az én testvérem RÁKOS!!!!

* 1 hét múlva*

Lassan ballagtam a suli felé. A nap meg nem teljesen volt fenn az enyhén szurkes égen. Sárga kabátomat összehúztam magamon. A reggelek hűvösek már egyre jobban. A fülhallgatómat bedugtam a fülembe,és mentem a dombon felfele. Gondolkodtam. Egész gondolatom a német cserediák programon forgott...

Nah, kicsit lehet,hogy sok lett egyszerre,de.:)
Komizzatok,mert nagyon kiváncsi vagyok a véleményekre.;)

Sziasztok!:) ma hozom a kövi részt. Sajnos hétvégén nem leszek,így mára kaptok még egy részt.
Puszi
                                                         --------------*-*--------------
8.rész

Meg sem álltam hazáig. A kapu előtt ziháltam. A könnyeim csak úgy patagoztak az arcomon. Egy kézmozdulattal letöröltem a sok átlátszó könnyet. Az erőm elhagyott teljesen. Lassan nekidőltem az ajtónak. Nem bírtam abba hagyni a sírást. Meredith néni zökkentett ki a sírásból. Mosolygósan lépdelt a kapu felé, nagy kosárral a karján. Éppen a piacra sietett. Lassan kilépett a kapun. Egy hangosat kiáltott. Felemeltem a sminktől elkenődött arcomat,és megpróbáltam mosolyt csalni az arcomra,de nem sikerült. Nagy nehezen felemelt a hideg padlóról. Nem kérdezett semmit,csak betuszkolt a házba.

- Most menj a fürdőbe,és fürödj meg.-mondta kicsit szigorúan.

Lassan felbotorkáltam a szobámból nyúló fürdőbe. Felkaptam a lila törölközőmet és beálltam a csap alá. Csak engedtem a vizet. Nem gondoltam semmire,és senkire. Csapzottan mentem le a konyhába egy kávéért. Azt hittem már nincs otthon Meredith néni. Pedig otthon volt. Az asztalnál ült. Kedvesen mosolygott rám. A nagy kosár ott hevert az előtérben. Nem szóltam semmit,de belül nagyon jól esett, hogy legalább egy emberre tudok számítani. A forró kávét szürcsölgetve leültem vele szembe.

- Mi történt?- csak ennyit kellett mondania és mintha a dézsából öntötték volna a szavaimat,csak beszéltem,beszéltem,és beszéltem. Körülbelül 10 percig folyamatosan beszéltem.

-és most tanácstalan vagyok. Segíts!-ezzel fejeztem be a mondandómat. Gyorsan beleszürcsöltem az innivalómba,és várakozóan  néztem rá. Feszült csend támadt. Láttam Meredith néni gondterhelt arcát.

- Most megfogtál Sab. Elmegyek a piacra,azalatt megpróbálok valamire jutni.- azzal felállt,és indult az ajtó felé.-Jah,és igazolom a mai napodat-kacsintott rám is kiment az ajtón...

*Meredith néni szemszöge*

Lassan ballagtam a piac felé. Teljesen lekötöttek a gondolataim. Nem hallottam, hogy csörög a telefonom.Már másodjára ment a dallam,amikorra sikerült felvennem. Egy ideges női hang beszélt a telefonba. Meg sem tudtam szólalni a hallottak miatt. Csak álltam a járdán,és hallgattam a telefonnak a pityogó hangját,ami jelezte, hogy a hívásnak vége van.

*Ezalatt Sabina a lakásban*

A nagy franciaágyon elterültem. Próbáltam a kusza gondolataimat helyre rakni,és nagyjából sikerült is. Csak egy dolog zavart. Harry hogy szólt mindehhez? Megértett? Tud még engem szeretni? Van nála esélyem? Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben. Tanácstalanságban bekapcsoltam a gépemet. Szokásos dolgokra felléptem:Twitter,Skype,Trumbl. Facebookra nem akartam. Biztos,hogy mindenki rám írt volna,és amúgy is,majd élőben elmesélem. Talán...

Twitter keresőbe lassan pötyögtem be a különleges nevet.: Harry Styles. Utolsó posztja reggel volt. Pár szó volt csak,de én értettem.: különleges embereket nehéz találni. "De én találtam egyet."

A gyomrom görcsbe rándult. Óvatosan rákattintottam a "kedvenchez adás gombra". A telefonomat előkotortam,és lefotóztam a számomra nagyon fontos mondatot. A hatásból egy felugró ablak zökkentett ki. Drága húgocskám videóhívást indított velem Skype-on. Meghökkentve kattintottam az "elfogadás gombra". Nagyon megijesztett a látvány. Mindenre csak erre nem készültem fel...

Telefonról tettem fel,ezért remélem jó lett.:) <3

XX

Nah megjöttem.:) Csak egy kérdés: esetleg van rendszeres olvasóm?:)
Ebben a részben lesz egy kicsi fordulat. Szerintem erre senki nem gondolt. Jó olvasást.;)

------------*-*--------------

7.fejezet

Könnyek

Óvatosan megfordultam. Harry csillogó szemeibe néztem. Óvatos mosolyra húzta a száját.

-Ejnye-ejnye. Nem szabad betörni senkihez. Még ha a betörő gyönyörű is.-mondta perverzen.

A kis pillangók újra motoszkálni kezdtek a hasamban. Nagy levegőt vettem,és így szóltam:

-Harry muszáj beszélnünk.-kezdtem kicsit lehangolóan.

-Éreztem.-mondta,kicsit halkabban.-Viszont,most menj fel a szobámba,és öltözz fel valami szárazba.

*Harry szemszöge*

Éreztem,hogy nem ok nélkül jött hozzám. Remélem megtudjuk beszélni a dolgokat. Nem akarom,hogy Ő is kirepüljön az életemből...

*Sabina szemszöge*

Óriási gombóccal a torkomban mentem fel az emeletre. El is felejtettem megkérdezni,hogy hol van a szobája Hazzának. A nagy,kanyargós lépcsőn lépegettem felfele. Nem akarok neki rosszat. Sőt,ami nagyon furcsa az az,hogy ráadásul kell a közelsége. Ha nincs a közelemben,akkor nem érzem magamat teljesnek. Alapból a szüleim miatt nem vagyok teljes,de Harry nélkül semmi vagyok. Ezalatt a pár nap alatt fontos része lett az életemnek. Nem akarom elfelejteni,nem akarom megbántani,és nem akarom,hogy miattam,egy senki miatt bánatos legyen. Lassan felértem az emeletre. A hosszú folyosóból 6 szobaajtó nyílt. Öt ajtó hálószoba,kettő mosdó. Az első,és legközelebbi ajtóhoz léptem először. Halkan bekopogtam,de nem jött válasz. Óvatosan benyitottam. Óriási kupi volt a szobában. Pólók szétdobálva, a szennyes szanaszét. A tükrön,ami mellesleg alig látszódott ki a ruhakupac mögül,képek voltak ragasztva. Mindegyik képen egyetlen egy személy volt.: Zayn. Halványan elmosolyodtam,és behúztam az ajtót. Mármint csak megpróbáltam behúzni,mivel egy póló az ajtó alá ragadva megakasztott. Óvatosan kihúztam a pólót,amin Perrie,a barátnője volt. A nagy gombóc újra a torkomba ugrott. Igen,ők az álom pár. Halkan tovább mentem. A következő ajtón egy óriásposzter volt,amin egy galamb volt. Szörnyű helyzetem ellenére ezen jót nevettem. A harmadik ajtó hála Harry-é volt. Résnyire nyitottam az ajtót,és beléptem a szobába. Szép rend volt. A fal mellett egy óriási szekrény állt telis-tele rengeteg ruhával. Kivettem egy sima Nike pólót és egy ugyanolyan melegítőgatyát. Óriási méretük ellenére elöntött a boldogság. Finom "Harry illat" szállt a frissen mosott ruhából. Lassan beszívtam a finom illatot. Lassan kinyitottam a szememet és kitámolyogtam a szobából. Az illata elkábított. Lassan,gombóccal a torkomban,és Harry ruhájában botorkáltam be az ebédlőbe,ahol Harry várt egy forró teával az asztalnál. Leültem vele szemben,és a kezemet melengetve a bögrén vártam. Hosszú percekig nem bírtam megszólalni. Csak ültem,és néztem a teámat. Nem bírtam ránézni. Nem bírtam látni a szenvedő szemét. Azt a szemet,ami még pár órája csillogott,most meg szürkén,homályosan nézett maga elé. Harry törte meg a csendet...

-Mit szeretnél?-kérdezte alig hallhatóan.

-Tudod Te jól.-mondtam suttogva,és egy könny gördült le az arcomon.

-Ne,kérlek ne.-mondta ő is könnyes szemmel.

Óvatosan felemeltem az arcomat. Harry szemébe néztem.Láttam benne a csalódottságot,és a fájdalmat. Kinyitottam a számat,de nem jött ki hang.Sokszori próbálkozás után tudtam csak megszólalni.

-Harry,én nagyon megkedveltelek.-suttogtam-Nagyon,de nagyon. Remélem összejön majd a kapcsolatunk,de még nem. A barátaim fontosak nekem. Egyik legnagyobb,hanem a legnagyobb támaszom az életben. Nem pártolhatok el tőlik egy alig két napos kapcsolatszerű miatt. Ezt ne vedd elutasításnak,csak még nem vagyok felkészülve egy kapcsolatra. Még korai... De hidd el, én szeretlek...

Amint kimondtam a szeretlek szót,felpattantam az asztaltól,felkaptam a táskámat,és kirohantam az utcára...

Kicsit váratlan lett szerintem. Komizni ne felejtsetek.;)

xx